Dolgos kezeit esténként ölbe tette,
amikor a fonott karosszékében ült,
csendesen kettőnket nézett elmerengve,
és minket hallgatott, hogy mit beszélgetünk,
a korai hajnal már talpon találta,
még alig kelt fel álmos fényével a nap,
így emlékszünk a szorgalmas mi mamánkra,
emlékeinkben örökre ilyen marad.
Drága jó mamánk, ha látsz a mennyből minket,
azt láthatod, hogy lányoddal boldog vagyok,
mi ketten egybekulcsoljuk kezeinket,
téged pedig szeressenek az angyalok.
Az anyák elmennek
Az anyák elmennek tőlünk
Csöndben zörren lassú léptük
Lábujjhegyen lépegetnek
Szótlanul elmasíroznak
Míg mi nyugodtan szendergünk
Ily neszre fel sem rezzenünk
Nem hirtelen mennek el ám
Lelkünk érzi ezt igazán
Görnyedve előre dőlnek
Súlyos nagy terhet cipelnek
Időnek lépcsőfogain
Apró léptekkel tipegnek
A végtelenbe költöznek
Szívünkre leplet öltenek
Gyász csokorral emlékezünk
Feljegyezzük mikor is van
Születésük becses napja
Túl késő!
Ütött az utolsó óra
Könnyeinkre önvád felel
Elmentek!
Ide-oda téblábolunk
Panaszosan értük sírunk
Elkéstünk!
Ködalak felé kapkodunk
Levegőt szorít két markunk
Nézzétek!
Szigorú sorban az anyák
Bánatosan menetelnek
Parancsra!
Ahogy felnövünk
Múlnak az éjek és a nappalok,
Megtudni hogy ki vagy
nem egyszerű dolog,
Keresve az utat szakadatlanul,
Fáradt szemed néha, néha elvakul
Megláthat olyat is,
Mit követni nem szabad,
De rájöhetsz hogy eltévedtél néhány perc alatt.
Megszületünk élünk látjuk mi jó s
mi rossz,
Az élet nekünk mindig új álmokat hoz,
Csak merjük őket mindig újraálmodni
és hagyjuk őket néha megvalósulni.
Erről szól az élet a lét a létezés
születstől halálodig tartó kiképzés!
Az emlékezéshez nem emlék,
Hanem szeretet kell,
S akit szeretünk,
Azt nem feledjük el.
.Ha majd egyszer ki fogsz lépni
Az élet kapuján,
Akkor ismered meg az életet igazán.
Szeresd az Istentől áldott Édesanyád,
Ki vigyáz szerető szívvel rád.
Ne csüggedj el, ha jön az óra,
S nem védhet meg jó anyád karja.
Két dolog függjön szemed előtt mindig:
Becsület, tisztesség, mely legdrágább mindennél
Mindennap megszűnik valami,
amiért az ember szomorkodik,
de mindennap születik valami,
amiért érdemes élni és küzdeni.
Legyen a sorsod bármily mostoha,
E pár sort ne feledd soha!
Ma még nyíló virág az élet,
De a vihar téged is letéphet.
Akit szeretni tudsz, csak szeresd
És ne sírj, mert nem érdemes.
Míg gyermek vagy, élsz gondtalan,
Nem tudod mi vár reád.
De eljő az idő, mikor az élet
Neked is gondot ád.
Játsszál, mulass, szórakozz,
De azért tanulj,
Hogyha jönnek a gondok
Könnyebben boldogulj!
Minden elmúlik egyszer,
S ha tovaszáll a nyár,
Fáradt szívünk egyszer
Valakit visszavár.
Ha majd az élet tavaszán
Egy csillag felragyog,
Ha majd egy fiútól
Az első csókot megkapod,
Akkor cselekedj, mert a szíved kívánja,
Legyen a szíved a boldogság tanyája!
Nem az az igazi fájdalom,
Melytől könnyes lesz a szem,
Hanem, amit egy életen át
Könnyezve hordozunk csendesen.
Ne gondold hogy a jövő
A jelennél szebb lesz.
Az ifjúkor tündérálmát
Nem pótolja semmi sem.
Majd ha egykor álmaidnak
Rózsafátyla mind lehull,
Akkor látod, hogy magában
Mennyi szépet rejt a múlt.
Ha szívedben sok a bánat,
Ne meséld el fűnek, fának!
Mindegy ha fáj, ha vérzik,
Ne meséld el, hisz úgysem értik!
Az életben legjobb fiatalnak lenni,
Mindennek örülni, s vidámnak lenni,
Ha sírnod kell, akkor is nevess,
Ne gyűlölj senkit, mindig csak szeress!
Este, ha lefekszel tárd ki ablakod,
Keresd az égen a szerencsecsillagot!
Hogyha megtaláltad, mondj egy imát,
Kire te gondoltál, az is gondol rád!
Csendes kicsi kápolnában
Ereszkedjél térdre,
És kit a legjobban szeretsz,
Imádkozzál érte!
Légy szerencsés és boldog,
Szívemből kívánom.
Ne gyötörje szíved bánat, fájdalom.
Virágozzon életed, mint a kikelet,
Három csillag vezéreljen:
A Hit, Remény, Szeretet!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra kelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni kell!
Hivatásod legyen:
élni másokért,
S mások boldogságában
Keresni a magadét.
Ha majd érzed a május illatát,
Ha meghallod majd a kismadár dalát,
Ha lázba ejt egy szép tavaszi est,
Ha szíved lassan dobogni kezd.
Ha egy kis levelet csókolsz lázasan,
Ha éjjeleket töltesz álmatlan,
Ha sírni fogsz majd egy kis éneken,
Csak akkor tudod meg, mi is az a szerelem.
Nemes önbizalom, de ne az önhittség
rugói lelkedet nagy célra feszítsék.
Legnagyobb cél pedig itt e földi létben,
ember lenni mindig minden körülményben.
Ha az életbe csapás érne, panaszra
Ne nyisd ajkadat.
Mert a panasz fájó beszédén,
Mindenki csak kacag és mulat.
Takard a bút a mosoly fátyolába,
S inkább legyen irigy a tömeg,
Ne számíts a részvét balzsamára
Nem ismerik azt az emberek.
Hit, remény, és szeretet,
Kérd az Istent, hogy maradjon veled.
Bízzál benne, ő nem hagy el téged,
Mert hinned kell, ha van benned lélek.
A hit legyen a legfőbb erényed,
Remélj, mert anélkül élni nem lehet.
A sorsod legyen bármily mostoha,
Reménységed ne hagyjon el soha.
Tanuld szeretni a rideg valót,
Mert boldoggá az ábránd nem lehet.
Mi földön élő emberek vagyunk,
Az angyaloknak hagyjuk az eget!
Ne hallgass az emberekre,
Csak a szív szavára.
Akárki is szól utánad,
Sose nézzél hátra.
Menj szépen a magad útján,
Nevetve vagy sírva,
Mert az élet úgyis úgy lesz,
Ahogy meg van írva.
Oh ne gondold hogy a jövő
A jelennél szebb legyen
Az ifjúság édes álmát
Nem pótolja semmi sem.
Csillagfényes álmaid váljanak valóra,
legyen ünnep lelkednek minden nap és óra!
Kerülje a bánat örökre el a házad,
érjen annyi boldogság, mit ember csak kívánhat!
amikor a fonott karosszékében ült,
csendesen kettőnket nézett elmerengve,
és minket hallgatott, hogy mit beszélgetünk,
a korai hajnal már talpon találta,
még alig kelt fel álmos fényével a nap,
így emlékszünk a szorgalmas mi mamánkra,
emlékeinkben örökre ilyen marad.
Drága jó mamánk, ha látsz a mennyből minket,
azt láthatod, hogy lányoddal boldog vagyok,
mi ketten egybekulcsoljuk kezeinket,
téged pedig szeressenek az angyalok.
Az anyák elmennek
Az anyák elmennek tőlünk
Csöndben zörren lassú léptük
Lábujjhegyen lépegetnek
Szótlanul elmasíroznak
Míg mi nyugodtan szendergünk
Ily neszre fel sem rezzenünk
Nem hirtelen mennek el ám
Lelkünk érzi ezt igazán
Görnyedve előre dőlnek
Súlyos nagy terhet cipelnek
Időnek lépcsőfogain
Apró léptekkel tipegnek
A végtelenbe költöznek
Szívünkre leplet öltenek
Gyász csokorral emlékezünk
Feljegyezzük mikor is van
Születésük becses napja
Túl késő!
Ütött az utolsó óra
Könnyeinkre önvád felel
Elmentek!
Ide-oda téblábolunk
Panaszosan értük sírunk
Elkéstünk!
Ködalak felé kapkodunk
Levegőt szorít két markunk
Nézzétek!
Szigorú sorban az anyák
Bánatosan menetelnek
Parancsra!
Ahogy felnövünk
Múlnak az éjek és a nappalok,
Megtudni hogy ki vagy
nem egyszerű dolog,
Keresve az utat szakadatlanul,
Fáradt szemed néha, néha elvakul
Megláthat olyat is,
Mit követni nem szabad,
De rájöhetsz hogy eltévedtél néhány perc alatt.
Megszületünk élünk látjuk mi jó s
mi rossz,
Az élet nekünk mindig új álmokat hoz,
Csak merjük őket mindig újraálmodni
és hagyjuk őket néha megvalósulni.
Erről szól az élet a lét a létezés
születstől halálodig tartó kiképzés!
Az emlékezéshez nem emlék,
Hanem szeretet kell,
S akit szeretünk,
Azt nem feledjük el.
.Ha majd egyszer ki fogsz lépni
Az élet kapuján,
Akkor ismered meg az életet igazán.
Szeresd az Istentől áldott Édesanyád,
Ki vigyáz szerető szívvel rád.
Ne csüggedj el, ha jön az óra,
S nem védhet meg jó anyád karja.
Két dolog függjön szemed előtt mindig:
Becsület, tisztesség, mely legdrágább mindennél
Mindennap megszűnik valami,
amiért az ember szomorkodik,
de mindennap születik valami,
amiért érdemes élni és küzdeni.
Legyen a sorsod bármily mostoha,
E pár sort ne feledd soha!
Ma még nyíló virág az élet,
De a vihar téged is letéphet.
Akit szeretni tudsz, csak szeresd
És ne sírj, mert nem érdemes.
Míg gyermek vagy, élsz gondtalan,
Nem tudod mi vár reád.
De eljő az idő, mikor az élet
Neked is gondot ád.
Játsszál, mulass, szórakozz,
De azért tanulj,
Hogyha jönnek a gondok
Könnyebben boldogulj!
Minden elmúlik egyszer,
S ha tovaszáll a nyár,
Fáradt szívünk egyszer
Valakit visszavár.
Ha majd az élet tavaszán
Egy csillag felragyog,
Ha majd egy fiútól
Az első csókot megkapod,
Akkor cselekedj, mert a szíved kívánja,
Legyen a szíved a boldogság tanyája!
Nem az az igazi fájdalom,
Melytől könnyes lesz a szem,
Hanem, amit egy életen át
Könnyezve hordozunk csendesen.
Ne gondold hogy a jövő
A jelennél szebb lesz.
Az ifjúkor tündérálmát
Nem pótolja semmi sem.
Majd ha egykor álmaidnak
Rózsafátyla mind lehull,
Akkor látod, hogy magában
Mennyi szépet rejt a múlt.
Ha szívedben sok a bánat,
Ne meséld el fűnek, fának!
Mindegy ha fáj, ha vérzik,
Ne meséld el, hisz úgysem értik!
Az életben legjobb fiatalnak lenni,
Mindennek örülni, s vidámnak lenni,
Ha sírnod kell, akkor is nevess,
Ne gyűlölj senkit, mindig csak szeress!
Este, ha lefekszel tárd ki ablakod,
Keresd az égen a szerencsecsillagot!
Hogyha megtaláltad, mondj egy imát,
Kire te gondoltál, az is gondol rád!
Csendes kicsi kápolnában
Ereszkedjél térdre,
És kit a legjobban szeretsz,
Imádkozzál érte!
Légy szerencsés és boldog,
Szívemből kívánom.
Ne gyötörje szíved bánat, fájdalom.
Virágozzon életed, mint a kikelet,
Három csillag vezéreljen:
A Hit, Remény, Szeretet!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra kelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni kell!
Hivatásod legyen:
élni másokért,
S mások boldogságában
Keresni a magadét.
Ha majd érzed a május illatát,
Ha meghallod majd a kismadár dalát,
Ha lázba ejt egy szép tavaszi est,
Ha szíved lassan dobogni kezd.
Ha egy kis levelet csókolsz lázasan,
Ha éjjeleket töltesz álmatlan,
Ha sírni fogsz majd egy kis éneken,
Csak akkor tudod meg, mi is az a szerelem.
Nemes önbizalom, de ne az önhittség
rugói lelkedet nagy célra feszítsék.
Legnagyobb cél pedig itt e földi létben,
ember lenni mindig minden körülményben.
Ha az életbe csapás érne, panaszra
Ne nyisd ajkadat.
Mert a panasz fájó beszédén,
Mindenki csak kacag és mulat.
Takard a bút a mosoly fátyolába,
S inkább legyen irigy a tömeg,
Ne számíts a részvét balzsamára
Nem ismerik azt az emberek.
Hit, remény, és szeretet,
Kérd az Istent, hogy maradjon veled.
Bízzál benne, ő nem hagy el téged,
Mert hinned kell, ha van benned lélek.
A hit legyen a legfőbb erényed,
Remélj, mert anélkül élni nem lehet.
A sorsod legyen bármily mostoha,
Reménységed ne hagyjon el soha.
Tanuld szeretni a rideg valót,
Mert boldoggá az ábránd nem lehet.
Mi földön élő emberek vagyunk,
Az angyaloknak hagyjuk az eget!
Ne hallgass az emberekre,
Csak a szív szavára.
Akárki is szól utánad,
Sose nézzél hátra.
Menj szépen a magad útján,
Nevetve vagy sírva,
Mert az élet úgyis úgy lesz,
Ahogy meg van írva.
Oh ne gondold hogy a jövő
A jelennél szebb legyen
Az ifjúság édes álmát
Nem pótolja semmi sem.
Csillagfényes álmaid váljanak valóra,
legyen ünnep lelkednek minden nap és óra!
Kerülje a bánat örökre el a házad,
érjen annyi boldogság, mit ember csak kívánhat!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése